builderall


Homer Croy, amerikai forgatókönyvíró megosztotta egyszer Dale Carnegie-vel, hogyan került élete mélypontjára és milyen felismerések születtek ebb?l a helyzetb?l. Ha elfogadod, hogy a sikerek és kudarcok nem létezhetnek egymás nélkül, máris der?sebben látod a világot.


Gondolj úgy rá, mint ahogy az évszakok váltják egymást: a természet rendjéhez tartoznak a hideg, téli hónapok is, amelyek után mindig jön a nyár.



"Életem legkeser?bb perce 1933-ban jött el, amikor a seriff belépett az els? ajtón, én meg kiszöktem a hátsón. Elvesztettem az otthonom a Long Island-i Forest Hillsben, ahol a gyermekeim születtek, és ahol tizennyolc évig éltem a családommal. Soha nem hittem, hogy ilyesmi megtörténhet velem.


Tizenkét évvel azel?tt én voltam a világ ura. A víztoronytól nyugatra cím? regényem megfilmesítési jogát nagy pénzért adtam el Hollywoodban. Két évig külföldön éltem a családommal. Svájcban nyaraltunk, és a francia Riviérán teleltünk ? mint a milliomosok.


Hat hónapot töltöttem Párizsban, és írtam egy regényt Párizst látni kell címmel. A filmváltozat f?szerepl?je Will Rogers volt. Ez volt az els? hangosfilmje. Csábító ajánlatot kaptam, maradjak Hollywoodban, és írjak forgatókönyveket Will Rogers filmjeihez.


De nem maradtam. Visszatértem New Yorkba. Ekkor kezd?dtek a gondjaim!



Felsejlett bennem, hogy rejtett tehetségeim vannak, melyeket soha nem használtam. Azt képzeltem, ravasz üzletember vagyok. Valaki elmesélte nekem, hogy John Jacob Astor milliókat keresett beépítetlen New York-i telkek adásvételével. 


Ki volt Astor? Egy bevándorló kiskeresked?, aki akcentussal beszélt angolul. Ha neki sikerült, miért ne sikerülhetne nekem is?? Gazdag leszek!


Elkezdtem a vitorlásmagazinokat olvasni.


A tudatlanság bátorsága élt bennem. Annyit tudtam az ingatlanpiacról, mint egy eszkimó az olajkazánokról. Honnan szerezzek pénzt, hogy elinduljak a látványos pénzügyi karrier felé? Egyszer?: elzálogosítottam az otthonom, és megvettem Forest Hills legszebb telkeit.


Addig tartogatom a telkeket, míg áruk az égbe nem szökik, aztán eladom ?ket, és luxuskörülmények között fogok élni ? én, aki egy akkora telket sem adtam el soha, mint egy zsebkend?. Szántam a szegény ördögöket, akik egy irodában robotolnak fizetésért. Azt mondtam, Isten nem adhatott mindenkinek pénzügyi zsenialitást.


A nagy gazdasági válság úgy csapott le rám, mint egy kansasi ciklon, és úgy megrázott, mint vihar a csirkeólat.



Havi 220 dollárt nyelt el az a betömhetetlen szájú földdarab. Milyen gyorsan jöttek a hónapok egymás után! Közben elzálogosított házam részleteit is fizetnem kellett és ennivalót vennem. Ideges lettem. Megpróbáltam mulatságos dolgokat írni a hetilapokba. 


Kísérleteim olyan vidámak voltak, mint Jeremiás siralmai! Semmit sem sikerült eladnom. A regényeim megbuktak. Elfogyott a pénzem. Nem volt másom, amire kölcsönt vehettem volna föl, mint az írógépem és az aranytöméseim.


A tejbolt nem szállított több tejet. A gázm?vek kikapcsolta a gázt. Egy gáz kempingt?zhelyet kellett vennünk, amilyet hirdetni szoktak; volt egy gázpalackja, kézzel kellett pumpálni, mire sziszegve, mint egy dühös liba, lángot köpött.


Elfogyott a szenünk; a szenes beperelt. A meleget csak a kandalló adta. Éjszakánként eljártam deszkákat és egyéb hulladékokat szedegetni, melyek a gazdagok épül? házai körül hevertek? én, aki magam is gazdag akartam lenni.


Annyira szorongtam, hogy aludni sem tudtam. Éjnek évadján gyakran felkeltem és sétáltam, hogy elfáradjak, és el tudjak aludni.


Nemcsak a telket vesztettem el, hanem a szívem vérét is, amelyet beleöntöttem. A bank engem és családomat kitett elzálogosított otthonunkból az utcára.


Valahogy sikerült néhány dollárra szert tennünk, és béreltünk egy apró lakást. 1933 szilveszterén költöztünk be. Leültem egy ládára és körülnéztem.


Édesanyám mondása jutott eszembe:

?Ne sírj a kiömlött tejen.?


De ez nem tej volt. A szívem vére!


Egy darabig üldögéltem, aztán azt mondtam magamnak: ?Ez a mélypont, eddig kibírtam. Most már csak jobb jöhet.?


Elgondoltam, mennyi szép dolog van az életemben, amit a bank nem tud lefoglalni. Egészséges vagyok, vannak barátaim. Újrakezdem. Nem szomorkodom a múlt miatt. Mindennap elismételem magamban, amit édesanyám a kiömlött tejr?l mondott.


A munkámba fektettem az energiát, amit addig is idegeskedés foglalt le. A helyzetem lassan javulni kezdett. Most már szinte örülök, hogy át kellett esnem ezen a nyomorúságon; er?t, kitartást és önbizalmat adott. Most már tudom, milyen érzés a mélyponton lenni. Tudom, hogy nem halsz bele.


Tudom, hogy többet bírunk elviselni, mint hisszük. Ha mostanában apró idegességek, félelmek és bizonytalanságok próbálnak megzavarni, nem nehéz el?zni ?ket; csak arra kell gondolnom, mikor a ládán ültem és azt mondtam: ?Ez a mélypont, eddig kibírtam. Most már csak jobb jöhet.?


Mi a tanulság?


Ne f?részelj f?részport! Fogadd el az elkerülhetetlent! Ha nem kerülhetsz mélyebbre, igyekezz fölfelé!