Egyszer New Yorkban vacsoráztam (Dale Carnegie) egy társaságban. Az egyik hölgyvendég, egy gazdag örökösn?, nagyon szeretett volna mindenkire jó benyomást tenni.
Prémekre, gyémántokra és gyöngyökre már csinos kis vagyont költött ? de az arcával semmit sem tett: mogorvaság és önzés sugárzott róla. Nem tudta, amit mindenki tud, hogy egy n?nek az arckifejezése sokkal fontosabb, mint a ruhák, amiket visel.
Charles Schwab azt mondta nekem, hogy a mosolya egymillió dollárt ér ? és valószín?leg alul is becsülte. Egyéni varázsa, kedvessége és az a képessége, amellyel meg tudta szerettetni magát az emberekkel, volt rendkívüli sikereinek az oka; elragadó mosolya pedig egyénisége egyik legkellemesebb tényez?je volt.
A cselekedetek hangosabban beszélnek a szavaknál, és minden mosoly ezt mondja:
?Kedvellek. Boldoggá teszel. Örülök, hogy látlak.?
Ezért olyan megnyer?ek a kutyák. Úgy örülnek, ha meglátják az embert, hogy csaknem kiugranak a b?rükb?l. Így aztán persze mi is örülünk nekik. A csecsem? mosolya ugyanígy hat ránk. Ki ne látott volna orvosi rendel?ben várakozó feszült és savanyú pofákat?
Dr. Stephen Sproul, a Missouri állambeli Raytown állatorvosa mesélt egy szokványos tavaszi napról, amikor a várószobája tele volt a háziállatok kezelésére várakozó kliensekkel. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, és bizonyára arra gondoltak, hogy ezer más dolgot inkább csinálnának, minthogy az idejüket fecsérlik a kezelésre várva.
A doktor a következ?ket mondta: ?Hat vagy hét kliens ült a várószobában, amikor egy fiatal n? lépett be, egyik karján egy kilenc hónapos csecsem?vel, a másikon egy cica.
Úgy alakult, hogy egy olyan úr mellé ült, aki már meglehet?sen ingerült volt a hosszú várakozás miatt. A következ? percben a baba hatalmas mosolyt eresztett meg a mogorva férfi felé. Hogy mit csinált az úr? Ugyanazt, amit mindnyájunk tenne ilyen helyzetben: visszamosolygott a kicsire.
Hamarosan beszédbe elegyedett a n?vel. A téma természetesen a baba volt és az ? unokái. Nem tellett sok id?be és az egész várószoba bekapcsolódott a beszélgetésbe. Így vált az unalom és a feszültség kellemes és élvezetes együttlétté.?
Hogy ez csupán ?szintétlen, üres vigyorgás? Nem. Az senkit sem vezet félre; tudjuk, hogy gépies és lepereg rólunk. Én a hamisítatlan, szívet melenget?, belülr?l fakadó mosolyról beszélek.
James V. McCounell, a Michigan Egyetem pszichológus professzora így vélekedett a mosolyról: ?A mosolyra képes emberek könnyebben boldogulnak, hatékonyabban tanítanak és adnak el bármit, és boldogabb gyermekeket nevelnek. A mosoly sokkal többet elárul, mint a rosszalló tekintet. A bátorítás is sokkal hatásosabb nevelési eszköz, mint a büntetés.?
Egy nagy New York-i áruház személyzeti igazgatója mondta, hogy szívesebben vesz fel olyan elárusító kisasszonyt, akinek nincs meg az iskolai végzettsége, de kedvesen mosolyog, mint olyat, aki a filozófia doktora ugyan, de savanyú a képe.
A mosolynak hatalma van ? még akkor is, ha láthatatlan marad. Az amerikai telefontársaságok olyan programot hirdettek meg, amelynek célja a szolgáltatásaik eredményesebb közvetítése volt. Ebben azt javasolták alkalmazottaiknak, hogy beszéd közben mosolyogjanak, akkor is, ha ez nem látható, mert a mosoly érz?dik a hangjukon.
Robert Cryer, egy Ohio állambeli komputertársaság helyi igazgatója elmesélte, miként találta meg a megfelel? jelöltet egy nehéz állás betöltésére:
?Elkeseredetten kerestem egy magasan kvalifikált komputeres szakember utódját a csoportomba. Végül ráakadtam egy fiatalemberre, aki kit?n? min?sítésekkel érkezett és az utolsó szemeszterre járt az egyetemen.
Néhány telefonbeszélgetés után rájöttem, hogy más társaságok is hívták ?t, nagyobbak és ismertebbek az enyémnél. Elégedett voltam, amikor mégis az én ajánlatomat fogadta el.
Miután munkába állt, megkérdeztem, miért épp minket választott. Némi habozás után azt válaszolta:
»Azt hiszem, azért, mert a többi cég vezet?je hideg, személytelen hangon tárgyalt velem, mintha csak egy üzleti szerz?désr?l lenne szó. Az ön hangja olyan volt, mintha örülne, hogy jelentkeztem? hogy igazán azt akarja, legyek a vállalat tagja.«
Azóta mindig mosolyogva beszélek a telefonba.?
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb gumigyárának elnöke pedig azt mondta, hogy az ? megfigyelése szerint ritkán sikerül az embernek bármi is, amit nem jókedv?en csinál. Ez a nagyiparos nemigen hisz a régi aranymondásban, hogy a kemény munka az a titkos kulcs, amely kinyitja vágyaink ajtaját.
?Ismerek olyan embereket ? mondta -, akiknek azért voltak sikereik, mert jókedvvel végezték a dolgukat. Kés?bb egyik-másiknál láttam, hogy megunta a munkáját ? és amint nem volt öröme benne, egyik kudarc a másik után érte.?
Mi a tanulság? Jókedv?nek kell lenned másokkal, ha azt akarod, hogy ?k is jókedv?ek legyenek veled.
Üzletemberek ezreit kértem már arra, hogy egy hétig a nap minden órájában mosolyogjanak valakire, és aztán a tanfolyam többi hallgatójának mondják el az eredményt. Mi volt az eredmény? Lássuk csak? Itt van egy levél William B. Steinhardtól, az ? esete nem ritka jelenség: inkább példa sok száz hasonlóra.
?Több mint 18 éve n?sültem ? írja -, de a 18 év alatt alig mosolyogtam a feleségemre, és reggelente jó, ha két tucat szót váltottam vele. Bizonyára én voltam New York egyik legmogorvább alakja.
Amikor Ön arra kért, hogy tartsak el?adást a mosolygás terén szerzett tapasztalataimról, azt gondoltam, el?ször megpróbálok mosolyogni egy hétig. Másnap reggel fésülködés közben megpillantva a saját savanyú ábrázatomat a tükörben, így szóltam magamhoz:
»Bill, elég a fancsali ábrázatból! Mosolyogni fogsz, mégpedig azonnal!«
Amikor leültem a reggelihez, »Jó reggelt, drágám«-mal köszöntem a feleségemnek, és tényleg rámosolyogtam.
Ön el?re megmondta, hogy a feleségem esetleg meglep?dik. Nos, ön egy kissé aláértékelte a reakcióját: egészen meg volt zavarodva, meg volt ijedve.
Felkészítettem rá, hogy ezentúl ilyen leszek ? és ennek már két hónapja.
Megváltozott viselkedésem két hónapja alatt boldogabbak voltunk, mint azel?tt bármikor.
Amikor elindulok az irodámba, a liftesfiúra is rámosolygok, és jó reggelt kívánok neki. Rámosolygok a pénztárosra a földalatti fülkéjében, amikor jegyet váltok. A t?zsdén is mosolygok olyan emberekre, akik egészen mostanáig sohasem láttak mosolyt az arcomon.
Csakhamar azt láttam, hogy mindenki visszamosolyog. Jókedv?en tárgyalok azokkal is, akik panaszokkal vagy sérelmekkel jönnek hozzám. Mosolygok, amíg meghallgatom ?ket, és sokkal könnyebben intézem el az ügyüket.
Azt tapasztalom, hogy a mosoly pénzt hoz számomra, sok pénzt minden áldott nap.
Van egy társam, egy másik t?zsdeügynök. Az eredmények olyan jókedv?vé tettek, hogy nemrég elmondtam az egyik tisztvisel?jének, egy kedves fickónak, az emberi kapcsolatokra vonatkozó új életfelfogásomat. ? erre megvallotta, hogy amikor beléptem a céghez, nagyon mogorvának talált, és csak nemrég változtatta meg a véleményét. Szerinte jól áll nekem a mosolygás.
A bírálatról is teljesen lemondtam. Ma csak elismerést és dicséretet osztogatok. Arról sem beszélek többé, hogy mit szeretnék én: mindig megpróbálok belehelyezkedni a velem szemben álló gondolatmenetébe.
Ezek a dolgok valósággal forradalmasították az életemet. Egész más emberré váltam: boldogabb vagyok és gazdagabb ? több barátom és több örömöm van, és tulajdonképpen ezek a dolgok számítanak.?
??Ne feledjük el, hogy ezt a levelet egy gyanakvó, tapasztalt t?zsdés írta, aki a saját számlájára dolgozik New Yorkban ? olyan üzletágban, amely annyira nehéz, hogy száz közül kilencvenkilenc ember, aki megpróbálja, kudarcot vall vele.
Nincs kedved mosolyogni? Akkor er?ltesd! Ha egyedül vagy, kényszerítsd magad, hogy fütyülj vagy dúdolj. Tégy úgy, mintha máris boldog lennél ? és akkor boldog is leszel.
William James, a Harvard Egyetem tanára így ír err?l:
?Úgy látszik, mintha a cselekedet az érzelmet követné, a valóságban azonban a kett? együtt halad; ha tehát szabályozzuk a cselekedetet, amely közvetlenebbül áll az akarat ellen?rzése alatt, ezzel közvetve az érzelmet is szabályozzuk, amelyet az akarat nem ellen?riz.
Ha tehát jó kedélyünk elhagyott, a visszaszerzéshez vezet? út az, hogy akarjuk jókedv?nek érezni magunkat, és úgy cselekedjünk, úgy beszéljünk, mintha máris jókedv?ek lennénk??
A világon mindenki a boldogságot hajszolja ? és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellen?rizzük a gondolatainkat.
A boldogság nem a küls? körülményeken, hanem a bels?kön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz ? csakis az, hogy mit gondolsz minderr?l.
Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre; mindkett?nek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet ? mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog.
Miért?
A dolgok eltér? megítélése miatt.
Shakespeare szerint ?nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá?.
Abe Lincoln megjegyezte egyszer, hogy ?a legtöbb ember körülbelül annyira boldog, amennyire boldog akar lenni?. Igaza volt.
Valamikor szép példáját láttam ennek az igazságnak. A Long Island-i állomás lépcs?in mentem felfelé. Közvetlenül el?ttem harminc-negyven béna fiú küszködött fel a lépcs?n, mankóra és botokra támaszkodva; egyiküket éppenséggel vinni kellett.
Meglepett a nevetésük és a vidámságuk. Meg is szólítottam az egyik kísér?jüket. ?Ó, igen ? válaszolta -, amikor egy ilyen fiú ráébred, hogy egész életében nyomorék lesz, el?ször megretten; amikor azonban túl van az els? rémületen, rendszerint megadja magát a sorsának, és azután ugyanolyan boldog lesz, mint az egészséges fiúk.?
Úgy éreztem, kalapot kell emelnem el?ttük. Megtanítottak valamire, amit ? remélem ? sohasem felejtek el.
A régi kínaiak igen bölcsek voltak a világ dolgaiban; van egy közmondásuk, amelyet soha nem lenne szabad elfelejtenünk:
?Ha valaki nem tud mosolyogni, ne nyisson üzletet.?
A mosoly a jóakarat hírviv?je. A mosoly mindazokat beragyogja, akik látják. Azok számára, akik mindenhol csak merev, savanyú és befelé forduló arcokat látnak, a mosoly olyan, akár a felh?kön áttör? napsugár. Akik mindennapi feszültségben élnek, dolgoznak, tanítanak, azok számára a mosoly egyet jelent a reménnyel, hogy nem szabad feladni.