Charles Schwab (U.S. Steel acélgyár elnöke) megkérdezte egyszer az egyik acélüzem igazgatóját, akinek az emberei a megszabott mennyiséget nem tudták megtermelni: ?Mi az oka annak, hogy olyan ügyes ember, mint ön, nem tud annyit termelni az üzemben, amennyit kellene??
Az igazgató így felelt:
?Nem tudom, pedig már mindent megpróbáltam, de sem a szép szó, sem a szidás, sem az elbocsátással való fenyegetés nem használt. Egyszer?en nem dolgoznak többet.?
Véletlenül éppen vége felé járt a nap; közel volt az éjszakai váltás ideje. Schwab kért egy darab krétát, aztán a legközelebb álló munkáshoz fordult:
?Hány »szalajtás«-t csinált ma ez a csoport??
A válasz az volt, hogy hatot. Schwab nem szólt semmit, csak a krétával egy nagy hatost rajzolt a padlóra, aztán elment.
Mikor az éjszakások megérkeztek, meglátták a hatost és megkérdezték, hogy mit jelent. A nappali munkások így feleltek:
?Itt volt a nagyf?nök és megkérdezte, hány »szalajtás«-unk volt ma, és mondtuk, hogy hat. Azt írta a padlóra.?
Másnap reggel Schwab ismét végigment az üzemen. Az éjszakai csoport kitörölte a hatost, és egy nagy hetest írt a helyére.
A nappali munkások els? pillántása erre a hetesre esett. Micsoda? Szóval az éjszakaiak különb legényeknek hiszik magukat? Majd megmutatjuk nekik! Keményen nekigyürk?ztek, és miel?tt elmentek, egy óriási hivalkodó tízes számot hagytak a padlón.
A termelés pedig n?ttön n?tt. Ez az üzem, mely ezel?tt hátul kullogott a termelésben, rövidesen többet teljesített , mint bármelyik versenytársa.
A módszer?
Hallgassuk meg Charles Schwab saját szavait:
?Ha bárkivel el akarunk végeztetni valamit, versenyre kell ösztönöznünk. Nem a szennyes, pénzsóvár küzdelmére, hanem a másokon való túltevés vágyára gondolok.?
Ez az: túltenni a többieken! Odadobni a keszty?t! Biztos módszer az önérzetes embereknél!
Versengésre való kihívás nélkül Theodore Roosevelt sohasem lett volna az Egyesült Államok elnöke. Nem sokkal azután, hogy Kubából visszatért New Yorkba, jelölték New York állam kormányzójának. Az ellenzék rájött, hogy a törvény szerint már nem ennek az államnak a lakója: erre Roosevelt megriadt, és vissza akart vonulni.
Thomas Collier Platt azonban nem hagyta annyiban, és nyilvánosan megkérdezte:
?Csak nem gyáva a San Jüan Hill-i h?s?!? Roosevelt felvette a küzdelmet ? a többi pedig a történelemé. Ez a kihívás nemcsak az ? életét változtatta meg, hanem hatással volt az amerikai nép történetére is.
?Minden embernek vannak félelmei, de a bátrak félreteszik ezeket és el?re mennek. Néha a halálba, de mindig a gy?zelemért.?
Ez volt a jelmondata a király test?reinek az ókori Görögországban. Mi lehet nagyobb kihívás a lehet?ségnél, hogy legy?zhetjük félelmeinket?
Amikor Al Smith New York állam kormányzója volt, nagy nehézségekkel kellett megküzdenie. A Sing-Sing fegyháznak, az ördögsziget után a világ e leghírhedtebb büntet?intézetének, nem volt igazgatója.
A börtönben egymást követték a botrányok. Smithnek er?skez? emberre volt szüksége, igazi vasemberre. De ki legyen az?
A New Hampton-beli Lewis E. Lawest szemelte ki erre a célra.
?Mi lenne, ha átvenné a Sing-Sing vezetését? ? kérdezte meg kedélyesen Lawest?l.
? Tapasztalt emberre van ott szükség.?
Lawes zavarba jött. Ismerte a Sing-Sing veszélyeit. Mindig politikai kinevezésnek számított ez az állás, és ezért a politikusok szeszélyeinek volt kitéve. A börtönigazgatók jöttek és mentek: egyikük csak három hétig állt az intézet élén. Lawes el?tt szép pályafutás állt anélkül is; vajon megéri-e a kockázatot?
Ekkor Smith, aki látta Lawes habozását, hátrad?lt a székében, és mosolyogva így szólt:
?Fiatalember, megértem az ijedelmét. Nehéz hely az. Csak er?skez? ember állja meg ott a helyét.?
Bizony ez is kihívás volt. Lawes úgy gondolta, kipróbálja, hogy elég er?skez?-e. Elfogadta az állást ? és ott maradt. ? lett a világ leghíresebb fegyházigazgatója.
Könyve, amelynek a címe Húszezer év a Sing-Singben, több százezer példányban kelt el. Rádióel?adásokat is tartott: fegyháztörténeteib?l filmek tucatjai születtek. A b?nöz?kkel való emberi bánásmódja pedig csodákat tett a fegyház életében.
?Sohasem tapasztaltam ? mondta Harvey S. Firestone, a nagy gumigyár megalapítója ? hogy a pénz és egyedül a pénz össze tudná hozni a jó munkaer?ket. Azt hiszem, csak a versengés képes erre??
Frederic Herzberg, a viselkedéstan legnagyobb tudósainak egyike, alátámasztja ezt. Gyári munkástól elnökvezérigazgatóig emberek ezreinél vizsgálta a munkára vonatkozó gondolkodásmódjukat.
Tréningjeink 10 millió embernek formálta át a karrierjét 1912 óta. Csatlakozz Te is hozzájuk! »
Vajon mi az, amit legf?bb motiváló tényez?ként felfedezett?
Melyik az a vonás, mely minden munkát a legvonzóbbá tehet? Pénz? Jó munkahelyi körülmények? Járulékos kedvezmények?
Nem, egyik sem.
Ami az embereket leginkább motiválja, az maga a munka volt. Ha a feladat izgalmas és érdekes volt, dolgozónk szívesen vágott bele és arra ösztönözte, hogy jó munkát végezzen.
Ez az, amit minden sikeres ember szeret: a verseny.
Lehet?ség az önmegvalósításra, értéke bebizonyítására, a kiemelkedésre, a gy?zelemre.