builderall


Régóta dolgozom a versenyszférában és munkám során gyakran hallom, hogy a menedzserek arra panaszkodnak, hogy a beosztottak nem elég önállóak, nincsenek új ötleteik, vagy ritkán kezdeményeznek. Amikor azonban megpróbálom kideríteni, hogy mi ennek az oka és interjúkat készítek a beosztottakkal, sokszor fény derül rá, bizony nem a véletlen. A panaszkodó vezet?r?l ugyanis sokszor kiderül, hogy valójában egy idegesít? mikromenedzser: túl sok kérdést tesz fel, minden folyamatot ellen?riz és állandóan tanácsokat osztogat.


Saját fülemmel hallottam, amikor egy cég vezet?je azt mondta a beosztottjának:


?Szeretném, ha ezt a projektet most Te vezetnéd, de kérlek miel?tt döntést hozol, egyeztessünk!?



Az ilyen mondatok teljesen ellentmondásosak és összezavarják az alkalmazottakat. Most akkor önállóan döntsenek vagy kérjenek segítséget. Ha Te, mint a vállalat vezet?je nem vagy képes rá, hogy eldöntsd, mik a prioritások, akkor ne csodálkozz, ha nem halad megfelel?en a munka!


Többször írtunk már mi is arról, hogy az autokratikus vezetés a múlté. A kutatások és a tapasztalat is azt mutatják, hogy a vállalatok jobban teljesítenek, ha a vezet?k megadják a döntések meghozatalához szükséges felhatalmazást a dolgozóknak és az önálló munkavégzésre bátorítják és ösztönzik ?ket ahelyett, hogy parancsokat osztogatnának és fegyelmeznének. A fentiek ellenére persze még mindig vannak olyan vezet?k, akik fels?bbrend?nek érzik magukat a beosztottjaiknál, bár ezt már kevésbé nyíltan vagy agresszívan kommunikálják. Tehát nem arról van szó, hogy kifejezetten azt követelik, hogy ?Ezt most csináld meg!?, inkább olyan érzelmi energiát közvetítenek, amely egyértelm?en azt jelzi, hogy ?én vagyok a f?nök, és az én módszerem szerint fogod csinálni? (ezt a tendenciát sokszor látom a szül?-gyerek, illetve a párkapcsolatokban is és sokszor van áthallás az emberek által otthon és a munkahelyen használt stílusok között ? a szerk.).



A probléma az, hogy az ilyen típusú viselkedés neurológiailag sem tartható fenn, mert az emberi természet alapszükséglete a függetlenség iránti vágy. Amikor a szakért?k olyan dolgokról beszélnek, mint a munkavállalók kiválasztása, a rugalmas id?beosztás vagy az autentikus én, akkor valójában az agy autonómiára való törekvését írják le. A ventrolaterális és a prefrontális kéreg táplálja a késztetést, amelyet mindannyian érzünk, hogy saját preferenciáink legyenek, saját döntéseket hozzunk, és kifejezzük vágyainkat. Ha az emberi természet elleni küzdelem mindig egy vesztes csata, akkor miért törekszenek a vezet?k továbbra is arra, hogy irányítsanak? Ráadásul ez a típusú viselkedés növeli a beosztottak szorongását is, ami különösen aggasztó, tekintve, hogy már most is éppen eléggé stresszesek és aggódnak a mentális egészségükért.


Kutatók és klinikai szakpszichológusok is tanulmányozták a krónikus stressz hatását az agyra és a viselkedésre, és tesztelték, hogyan viselkednek az emberek nagy stressz és trauma után üzleti, közösségi és militarizált környezetben. Munkájuk során megalkották a neuroenergetika modelljét, amely lehet?vé tette számukra, hogy megismerjék az agy m?ködését. Sokáig úgy gondolták, hogy az, ahogyan gondolkodunk és érzünk, nem fizikai dolog, de végül rájöttek, hogy az agy olyan, mint egy elektromos gépezet, amely akár 260 km/h sebességgel is képes elektromos impulzusokat küldeni az idegpályákon keresztül és másodpercenként több mint 100 000 elektrokémiai reakciót katalizál. Ez az energia az, ami vezet?ként is átitatja a szavaidat, illetve cselekedeteidet és nagyon nem kifizet?d? hosszútávon, ha a beosztottak önbizalmának meger?sítése helyett parancsok osztogatására használod. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan lehet ezt az ?agyi? energiát felhasználni a hatékony és jól m?köd? cégvezetés érdekében.



Dobd el a kötelet!


Ha elvárjuk másoktól, hogy a mi érdekeinknek megfelel?en viselkedjenek, miközben mi nem veszünk tudomást róla, hogy ?k mit szeretnének, akkor nem fogunk tudni hosszútávú, lojális munkakapcsolatokat kialakítani, mert ez a fajta viselkedés ellenkezik azzal, amit az agy diktál. Bár bizonyos helyzetekben szükség van parancsokra (hadgyakorlatok; megállítani a gyereket, hogy ne szaladjon ki a forgalmas utcára), az élet legtöbb területén az ilyen típusú kommunikáció nem elfogadható. Legjobb példa erre, amikor a szül?k nem akarnak teret adni a gyermekük függetlenedési kísérleteinek, amivel megakadályozzák az egészséges önállóságérzet kialakulását, ez pedig folyamatos szül?-gyermek konfliktusokat eredményez. Szintén ide tartozik, amikor párkapcsolatunkban látszólag jelentéktelen dolgokkal kapcsolatban próbáljuk meg irányítani a másik felet - hogyan mosogasson el, vagy milyen m?sort nézzünk a tévében ? a másiknak ez a fajta ledominálása elhidegüléshez vezet. A munkakapcsolatokban a ?parancsnoki Én? kiteljesedése szintén romboló hatású, hiszen az emberek, akik természetüknél fogva autonómiára vágynak, utálják, ha ?parancsolgatnak? nekik. Mivel már egy ideje viszonylag nagyobb csapatban dolgozom, ezért volt lehet?ségem megfigyelni, hogy a dominanciára való törekvés olyan, mint a gravitáció - mindenütt jelen van. A vezet?k sokszor észre sem veszik, hogy használják, pedig valójában átitatja minden rezdülésüket.


Hogyan tudod észrevenni, hogy most éppen parancsnokként viselkedsz? El?fordult már, hogy nem akartad belátni, ha hibáztál? Próbáltad-e valaha is azt bizonyítani, hogy rajtad kívül mindenki más téved? Vagy kerültél passzív-agresszív patthelyzetbe emberekkel azért, mert konzekvensen nem válaszoltál a hívásaikra és az e-mailjeikre? Ezt nevezi a szakirodalom energiarángatásnak: Te megpróbálod az energiát az egyik irányba húzni, miközben a másik személy a másik irányba rántja vissza. Ennek a viselkedésnek az a (gyakran tudattalan) érzés áll a középpontjában, hogy ?nem érzem magam biztosnak abban, amit gondolok, csak akkor, ha te pontosan azt csinálod, amit én elvárok t?led?. Hacsak nem nyilvánvalóan objektív tényekr?l van szó (a hét melyik napja van, hány óra van a megbeszélésen és így tovább), akkor a konstruktív kapcsolatokban nincs helye az ilyen gondolatoknak. Ennek a ?kötélhúzásnak? a tragédiája az, hogy mindkét fél részér?l rengeteg energiát igényel, de senki tud kikerülni bel?le gy?ztesen. Az emberek frusztráltak lesznek, és id?vel a kapcsolat szétesik.


A jó hír az, hogy ennek elég gyorsan véget vethetsz! Egy dolgot kell tenned: eldobni a kötelet. Persze most felmerül benned, hogy: ?Miért dobjam el én a kötelet?! Hát dobják el ?k!? Azt hiszed a kötél eldobásával kiszállsz a harcból. Feladtad. Vesztes vagy. Csakhogy valójában, aki önként eldobja a kötelet, az nem vesztes, hanem valódi vezet?!



Próbáld meg megérteni az analógiát a kötélhúzás és a vezetés között. Vezet?ként az a feladatod, hogy a víziódat átültesd a valóságba ? a munkatársaidat el kell vinned onnan, ahol vannak, oda, ahol szerinted potenciálisan lenniük kellene; de senki sem fog követni téged, amíg azzal vannak elfoglalva, hogy ellened harcoljanak, amit gondolkodás nélkül megtesznek, ha úgy érzik, hogy nem tiszteled a függetlenségüket. Az emberek el tudják viselni, ha nem kapják meg, amit akarnak, azt viszont nem, ha úgy érzik, hogy uralkodni akarsz.


Hidd el, ha változtatsz a kisugárzásodon, változni fog a beosztottak viselkedése is.


Vegyük például Marcot, aki egy tech óriás okos és talpraesett topmenedzsere, de a kisugárzása rosszabb, mint egy válóperes ügyvédé. Marc vezet?i stratégiája az volt, hogy addig vitatkozott az emberekkel, amíg azok nem értettek vele egyet.



?Bár ez a karrierem elején egész jól m?ködött, kés?bb, ahogy lépdeltem felfelé a ranglétrán és egyre öntudatosabb és intelligensebb emberekkel találkoztam, már nem t?nt a legjobb stratégiának. Mégis belülr?l valami arra késztetett, hogy folytassam és ahelyett, hogy magamba néztem volna, még er?szakosabban igyekeztem megmondani az embereknek, hogyan mit és hogyan csináljanak.?


?Én akartam a legokosabb lenni a teremben, közben meg nem voltam több, mint egy bohóc.?


?Miután egymás után három helyr?l rúgtak ki, teljesen összetörtem. De az els? sokk után úgy döntöttem változtatni fogok és elmentem egy vezet?képzésre, ahol két fontos felismerésre jutottam. El?ször is, rájöttem, hogy csak akkor éreztem magam valódi vezet?nek, ha az emberek egyet értettek velem és "fenyegetve" éreztem magam, ha valakinek más volt a véleménye, mint az enyém. Másodszor, amíg ilyen szint? egyetértést követeltem addig csak kevesen fogadtak el valódi vezet?nek. Azt még el tudtam érni, hogy két-három ember tökéletesen egyetértsen velem; 15, 50 vagy 100? Kizárt dolog. A tanfolyamon rájöttem, hogy az ? parancsolgatós vezetési stílusom nem fér bele azoknak az intelligens, dinamikus szervezeteknek a kultúrájába, ahol vezet? akartam lenni.?


?Id?vel rájöttem, hogy egyenl?ségjelet tettem a helyes és a hatékony vezetés közé. Folyton azon aggódtam, hogy ha nem t?n?k okosabbnak mindenkinél, akkor elveszítem a befolyásomat. Az egyik legérdekesebb dolog, amit a vezet?képzésen megtanultam, hogy minél kevésbé aggódom amiatt, hogy másokat irányítani tudjak, annál többen fognak követni önszántukból. Ahogy elkezdtem a munkám lényegére összpontosítani, rájöttem, hogy igenis képes vagyok egy nagyvállalatot is vezetni.?


Marc jelenleg a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatánál dolgozik, ahol az egyik legnagyobb részleget felügyeli. Az, hogy hajlandó volt ledobni a kötelet - segített neki abban, hogy azzá a nagyhatalmú vezet?vé váljon, aki mindig is lenni akart!


Megtalálni a kiváltó okot



Ahhoz, hogy a ne parancsolgass másoknak folyton, nézz magadba, miért viselkedsz így! A tapasztalat azt mutatja, hogy a vezet?k gyakran meglep?dnek, amikor rájönnek, hogy a parancsuralmi energia oka az önbizalomhiány. Nem meglep?, hiszen mindig azt akarjuk irányítani, amiben nem bízunk. Szoktál parancsolni a napnak, hogy keljen fel ma is? Nem, mert bízol benne, hogy fel fog. Megkérdezed, hogy megvizsgálhatod-e a repül?gép motorját, miel?tt felszáll? Nem, mert bízol abban, hogy mások betartották a biztonsági el?írásokat. Persze most mondhatod, hogy azért parancsolsz a beosztottaknak, mert nem bízol bennük (btw. akkor minek vetted fel ?ket?) Bizonyos esetekben ez igaz is. De inkább az az igazság, hogy nem bízol magadban. Nem bízol abban, hogy a terveid sikeresek lesznek, ha az emberek nem pontosan úgy csinálják a dolgokat, ahogyan te akarod. Nem bízol abban, hogy kell?képpen felkészítetted a csapatodat, ezért mikromenedzselsz. Nem bízol abban, hogy jól elmagyaráztad a feladatokat, ezért mindent túlmagyarázol?